A lean folyamatfejlesztés változásmenedzsment oldala

Az MLBKT Lean Tagozat  workshopja a lean folyamatfejlesztés változásmenedzsment oldalával foglalkozott. A workshopot a Hexolut Consulting lean és szervezetfejlesztő tanácsadói tartották.

A mintegy 20 résztvevő bemelegítésként a változásmenedzsment alapjait tekintette át. Az előadók először általában vették számba a változással járó szituációk körülményeit, a változásokra adott alkalmazotti reakciókat, a reakciók okait, a sikeres változásmenedzsment koncepciókat. Szinte valamennyi résztvevőnek ismerősek lehettek a megjelenő gondolatok: a munkában nap mint nap hasonló kihívásokkal nézünk szembe. Az általános kép után azzal foglalkoztak, hogy a leanben milyen fejlesztések vezetnek változáshoz, hogy közösen állapíthassuk meg: gyakorlatilag a lean minden lépése a változásról szól.
A továbbiakban az interaktivitásra helyeződött a hangsúly. Már a bevezető prezentáció utáni visszajelzés sem öltött szokványos formát: rövid – szó szerinti – átmozgatás után a teremben elfoglalt helyünkkel jeleztünk a szervezőknek hangulatunkról (vidám vagy borús) és szakmai érdeklődésünkről (kíváncsi vagy közömbös).

A program egy nagyon tanulságos gyakorlattal folytatódott. Gyakorlatilag az előadáson előkerült gondolatokat próbáltuk ki „élesben”. Négy csoportba rendeződve modelleztük egy-egy képzeletbeli bányában működő brigád munkáját. A részvételre nem csak a tanulás motivált, hanem a győztesnek felajánlott hatalmas tábla csoki is. A csoportok műveleti terveket alakítottak ki, a későbbiekben vezetői utasítás alapján dolgoztak – akár egy normál vállalat. A szervezők folyamatos változásokkal „bonyolították” az üzletmenetet: új technológia jelent meg, vezetőket cseréltek a vállalatok. Résztvevőként a rohanást, a kapkodást, a változtatások értelmetlenségét, a felbukkanó és eltűnő vezetőt érzékeltük.

A továbbiakban is meghatározó maradt a résztvevők aktivitására építő munka. A tapasztalatok feldolgozása két kiscsoportban történt. A társaság egyik fele a játék során felmerült változási helyzetekkel kapcsolatos érzések és tanulságok összegzésére vállalkozott. A játék minden egyes lépése arról győzte meg a workshop résztvevőit, hogy milyen nehéz is egy csoportnak változtatni a kialakult viselkedésmintákon. Hiába érkezett új vezető a korábban alkalmazottnál jobb technológiát ajánlva, ha a csoporttagok az addigi gyakorlatot hatékonynak tartották, a szervezeti ellenállás miatt nem sikerült bevezetni az új módszert. Egy modelljáték is tökéletesen rávilágított az idő kritikus mivoltára, a kommunikáció fontosságára, és arra hogy a vezetőnek érdemes „magában lejátszani” mindent, magával tisztában lennie. A másik kiscsoport a változások sikerességét befolyásoló tényezőkre fókuszált. Rövid idő alatt világossá vált, hogy mind a dolgozók, mind a középvezetők szintjén kifinomult és széles eszköztár áll rendelkezésre a rejtett aknamunka és a nyílt ellenállás közötti spektrumon, ha a változások akadályozásáról van szó.

A kiscsoportok a résztvevők által hozott valós helyzetre is reflektáltak. Az esetelemzéssel a probléma sokszínűségének megvilágítása és a változásmenedzsment lépéseinek tudatosítása még „életszagúbb” lett.

A program végén a résztvevők egy-egy gondolatban összesűrítve jeleztek vissza a szervezőknek. A workshoppal kapcsolatban mindenkitől nagyon pozitív visszajelzések érkeztek. A résztvevők hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak és tartalmas három órát töltöttek el együtt. Van, aki úgy fogalmazott, hogy hemzsegtek az „aha” élmények. Másokat megerősítettek, hogy az éppen most futó változtatási projektekben hová érdemes helyezni a hangsúlyt. Közös tanulságként vonható le, hogy a lean változtatások sikerének kulcsa az emberek sikeres menedzsmentjében van. Az utolsó percek ráadásul nagyon édesen teltek: a versenyben kiemelkedő teljesítményt nyújtó csapat valamennyi résztvevővel megosztotta a csokit.

A cikk szerzője:
Koleszár Gergely
MSc hallgató, Logisztikai menedzsment szak (Budapesti Corvinus Egyetem)

(forrás: http://lean.logisztika.hu/2011/06/09/a-lean-folyamatfejlesztes-valtozasmenedzsment-oldala-beszamolo-az-mlbkt-lean-tagozatanak-majusi-uleserol/)